2016. november 22., kedd

RÍTUS

Meghívó




A Vörösmarty Színház tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait


BÓNYAI BARBARA:



RÍTUS



„HOL A SZÍNPAD: KINT-E VAGY BENT?”


című gyűjteményes kiállításának megnyitójára

2016 november 26-án szombaton 18 óra 30 perctől 19 óráig.



A vendégeket köszönti

SZIKORA JÁNOS a Vörösmarty Színház igazgatója.



A kiállítást megnyitja

TAKÁCS EDINA borász, író.



Közreműködik

BÓNYAI BARBARA képzőművész.



Megtekinthető 2017 január 31-ig a színház nyitva tartási idejében.

Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, Fő utca 8.




A kiállítás leírása a kiállítótérben:


Pár szó az itt látható kiállítás kapcsán a szerzőtől

A kiállítás címe: RÍTUS.
Alcíme: ”HOL A SZÍNPAD: KINT-E VAGY BENT?” („Szemünk pillás függönye fent: Hol a színpad: kint-e vagy bent, Urak, asszonyságok?” – Balázs: 6–7. / A Regös prológusa.)

A színházi helyszín, a saját színház közeli tevékenységeim, Vekerdy Tamás: A színészi hatás eszközei –.Zeami mester művei szerint című könyve, C.G. Jung pszichológiája, a Ji Csing, a japán  színház, a bunraku, a kínai opera, az indiai előadóművészetek és az európai commedia dell'arte képi világa késztetett az új akril festménysorozat 13 művének megfestésére.
A ba gua, a nyolc szent szimbólum a taoista kozmológia része, a valóság fő alapelveinek bemutatására használják olyan rendszerekben, mint a Ji Csing, vagy a feng shui. E szimbólumok, trigramok, archetípusok, ősképek, őstípusok, szerepszemélyiségek szubjektív értelmezését ábrázolják a magyarázattal ellátott festmények. Emellett két Dharma védő démont és a commedia dell'arte síró-nevető maszkjainak 3 kisebb színházi analógiáját tartalmazza az új sorozat, melynek a Rítus címet adtam. Az összes Ji Csing trigram tematikájú festmény háromosztatú világképben fogalmazódott meg.
-Az alsó a múlt, a test és az emberalatti állapotok pokoli, démoni, állatias világa a commedia dell'arte karikaturisztikus karakterei által,
-a középső a jelen, a lélek és az emberi világ a saját analógia rendszerem által
-és a felső a jövő, a szellem és az emberfeletti, félistenek és istenek éterikus, ikonikus tartománya a japán színház maszk karakterei által jelennek meg.
Azt szerettem volna ábrázolni, ahogy a taoista ősjelek a színházi archetípusokkal analógiába kerülnek az elmében, szabad utat hagyva a tudattalan és a kollektív emlékezet spontán szövődésének.

A képzet, akárcsak a típus, félúton van a fogalmi gondolat és a tisztán képi érzéklet között. Félúton az absztrakt és a konkrét, az általános és az egyedi között – mondjuk így: félúton kéreg és kéreg alatti, vagy bal és jobb féltekei vagy – más szempontból nézve – tudatos és tudattalan között. Nos, a nó-színház – vagy akár a commedia dell'arte – típusaiban olyan, a tudat felé emelkedő (a tudattalanból a tudat felé emelkedő) ősi képzeteket kell felismernünk, amelyek a világon mindenütt – mesékben, mondákban, mítoszokban; rítusban; a templomban és a vásártéren – azonos alakot öltve jelennek meg. Jung szavával élve: archetípusok. „(Vekerdy Tamás)

A kiállítás második sorozatának címe a Virágzó táncosnők tantrája, mely 17 olajfestményt foglal magába. A képek a Budapest Belysium, a tánc női erőinek és a Szent Szajha ősképének ihletéséből születtek 2016 márciusa során. Ez a sorozat szervesen illeszkedik az évek óta engem foglalkoztató jelenlegi művészeti tematikához, mely a nőiség és a tantrizmus kérdésköreit boncolgatja. Ezen elmélkedési folyamat gyümölcsei az itt kiállított - Vajrasattva bodhisattva, a gyémánt tudatú, a megtisztulás Buddhája, aki segít a rossz karmát feloldani és a jó karmát növelni; a Linga-Joni Mandala, mely egy olyan jel kíván lenni, ami szimbolizálja a libidó életenergia szellemi transzformációjának kiteljesítő élményét; és a Pátyolgató című festmény, mely a szerelem elemi erejét tájképként illusztrálja.

A harmadik képsorozat a Bortarot 22 akvarellje, mely Takács Edina: Bortarot című könyvéhez készült a tarot kártyák illusztrációihoz.
A Bortarot valójában a tarot-kártyák mámorosítása. A Nagy Arkánum huszonkét lapjához huszonkét borfajta illeszkedik, melyeknek hangulata és az általuk megélt élmények valamilyen aspektusból nézve hasonlatosak egymáshoz. A tarot-kártyák lapjain szereplő szimbólumok, illetve a bor élvezetéből származó mámor külön-külön is alkalmasak arra, hogy olyan világokat tárjanak fel számunkra, melyek a fizikai síkon megélt mindennapjainkat egy magasabb minőségbe helyezik. Hatásuk alatt képessé válunk összefüggések felismerésére, transzformálni tudjuk problémáinkat, felszínre hozzák tudatunkban megbújó gondolatainkat, segítenek megérteni embertársainkat is.
A bor és a Tarot is az önmegismerést szolgálja, új élményekkel ajándékozva meg bennünket.
A Bortarot azért született meg, hogy összefonja e két csodálatos − lelkünk legmélyéig hatoló − eszközt, melyek tudatos felhasználásával és élvezetével megkönnyíthetjük döntéseinket, vidámabbá tehetjük hétköznapjainkat és ünnepeinket, sőt a barátságban és a szerelemben is a segítségünkre lehetnek.
A Bortarot-n keresztül szeretném felhívni a figyelmet a magyar borokra és borászokra is. A kártyák többségéhez hungaricum szőlőfajtákból készült bort társítottam, mégpedig azért, mert azt szeretném, ha minél több ember tudatosan odafigyelne a szőlészeti és borászati hagyományainkra is. Ezen szőlőfajták többnyire csak a Kárpát-medencében ismertek, Európa és a világ többi részén nem is tudnak róluk. Fontos, hogy szeressük ezeket a borokat, találjuk meg bennük az eredetiséget és az egyediséget, és legyünk büszkék rájuk. Különösen fontos felelősség ez a magyar borfogyasztó közönség részéről, hiszen, ha mi nem törődünk velük, akkor könnyen elveszthetjük ezeket az értékeinket.
Ha jobban belegondolunk, az egész ország egy nagy borvidék, alig van olyan szeglete, ahol ne lenne alkalmas a klíma és a talaj a szőlő számára. Arra bátorítom minden kedves érdeklődő, bort kedvelő embertársamat, ha felkerekednek kirándulásra, hétvégi kikapcsolódásra, hosszabb távú pihenésre, mindenképpen keressék meg a legközelebbi borvidéket és sétáljanak a szőlősorok között, látogassanak el pincékbe és kortyolgassák a bort, amit a gazda kínál nekik. Ott átérezhetik hazánk sokszínűségét, a munkába és az életbe vetett hit felemelő érzését és a bor mámorában igazán feltöltődhetnek egészséggel, életkedvvel és boldogsággal.
Kellemes kalandozást kívánok a Tarot és a Borok világában!
” (Takács Edina)


A kiadvány megrendelhető és további információk a szerző honlapján: http://borszeansz.hu





A kiállított művek listája:


A Ji Csing analógiák:






Ízelítőbe egy kép az új képanyagból.

Ji Csing: 30. Li. A KAPASZKODÓ, a tűz, a Középső Leány. 

Függés, kötődés. Nincs meghatározott alakja, úgy mint a tűznek. A természetet 
mutatja, annak átszellemült állapotában. Engedelmesség és alkalmazkodás. Ha az 
ember ápolja magában ezeket a tulajdonságokat, akkor él nélküli tisztaságra tesz 
szert és megleli helyét a világban, félretéve reményt és rettegést.

C.G. Jung archetípus: NIMFA.
Nó maszk analógia: MAGOJIRO, WAKAONNA

Commedia dell’arte karakter:
ISABELLA, PRIMA DONNA, INNAMORATA, AMOROSI, SZERELMES - A női főszereplő. Ő és a 
férfi főszereplő nem viselnek maszkot. Divatos arisztokrata hölgy, dáma. Csinos, bájos, de 
nárcisztikus szépelgő és modoros pózer is. A szerelmes férfi főszereplő párja, akivel mindenki 
vagy összehozni, vagy szétválasztani akarja.




És még egy képet megmutatok szellemi előételként:

Ji Csing: 58. Tuj. A DERŰS, a tó, a Legkisebb Leány. 

Valódi öröm, mely belső szilárdságon, kitartáson és erőn alapul, kifelé ugyanakkor
lágyan és szelíden lép fel. A szívben lakozó igazság, mely kedvességgel érvényesül.
Ezzel a hozzáállással az ember helyes hozzáállásra tesz szert Istennel és
emberekkel szemben és ezen keresztül lehet hatást kifejteni a világra.

C.G. Jung archetípus: AMAZON.
Nó maszk analógia: KOOMOTE

Commedia dell’arte karakter:
COLUMBINA - Kedves, okos, ravasz, agyafúrt szolgálólány. A szerelmesek segítője és
összeboronálója, a dáma szobalánya. Minden szál nála fut össze, ő látja át a történéseket, mindent
tud és mindenkit manipulál. Táncoslábú és eltúlzottan, modorosan affektál.




Ismét közzéteszek egy képet Szent Borbála napjának örömére, a Rítus festmény sorozatomból, ami január 31-ig látható a székesfehérvári Vörösmarty Színház galériájában. Mivel a Latin-amerikai Día de Muertos calavera motívumai is segítségemre voltak ennek a képnek a megalkotásánál, és Szent Borbála a Jó Halál védszentje is, ezért ezt a dalt küldöm a képnek aláfestésül:
2016.12.04.BKC


A címe és tematikája:
Ji Csing: 2. Kun. A BEFOGADÓ, a föld, az Anya.
A Yin árnyékos, lágy, befogadó ősereje. Önátadó őstípus. A térbeli valóságot jelöli 
a Teremtő szellemi potenciáljával szemben. Ő táplálja az összes lényt, 
mindent széppé és nagyszerűvé formál.

C.G. Jung archetípus: MADONNA.
Nó maszk analógia: UBA

Commedia dell’arte karakter:
SIGNORA - Szép, túlcicomázott, számító és kemény szívű úrhölgy. Általában Pantallone félrelépő,
fehérmájú felesége, de lehet kurtizán is. Eltúlzott, széles gesztusokkal beszél, túl sok rajta az 
ékszer, a divatos ruha, a haj, a smink, de mindig többet akar. Szexuális étvágya is 
kielégíthetetlenül nagy. Más nőkkel rivalizál. Capitano-val évődik.
LA RUFFIANA - Kerítőnő, vagy örömlány. Gyakorta Pantallone szeretőjeként jelenik meg.
BOSZORKÁNY - A természetfeletti női erőket megszemélyesítő misztikus és mágikus hatalommal 
bíró jósnő, vagy öregasszony.




Az esemény facebook oldala:
ide kattintva
található.






A kiállításmegnyitóm után két előadást is meg tudtok nézni. Például a Figaro házasságát 19 órától. 
Vagy a Három nővér premier előadását 19 órától, Szikora János rendezésében. 
Jegyek a Vörösmarty Színháztól vásárolhatóak az előadásokra.




Virtuális sétát tehettek a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a november 26-án kezdődő kiállításom helyszínén. Nézzetek körbe!

Élőben az igazi!

2016.12.13
A kiállítás megnyitójának videója itt látható.

Erre a címre kattintva pedig Kozma Ágnes riportja hallható az alkotóval a kiállítás kapcsán a Vörösmarty Rádióban.

A Rítus sorozat képei itt láthatóak.